Honnan ered és mit jelent az újévi lencseevés hagyománya? Beáztassuk e a lencsét főzés előtt? A sót a főzés elején vagy csak a legvégén adjuk hozzá a főzővízhez? Mindenre igyekszünk választ adni még gyorsan, az év vége előtt, hogy ne az újévi lencsén múljon a 2014-es évünk sikere.
Még akkor sem vagytok elkésve semmivel, ha csak most, egy nappal karácsony előtt kezdtek el az ünnepi menün agyalni! Húsmentes Hétfő van, így a karácsony sem tántorít el minket attól, hogy húsmentes receptekkel lepjünk meg titeket. Méghozzá nem is eggyel, hanem egy teljes ünnepi vega menüsorral! Még 24-én délelőtt is nyitva tartanak a piacok, így mindent időben be tudtok szerezni. Ráadásul a karácsonyi húsételek nagy részével szemben, ezek a fogások egyszerűbben, gyorsabban is elkészíthetők, és kicsivel sem kevésbé ünnepiek!
A karácsonyi menü megtervezése nem könnyű feladat. Mindannyian szeretnénk a lehető legkevesebb idő alatt olyan ételsort varázsolni az asztalra, mellyel minden vendégünk elégedett, sőt, az sem baj, ha sokáig emlegetik. A statisztikák szerint Magyarországon az egy főre jutó elfogyasztott évi halmennyiség negyedét a karácsonyi időszakban fogyasztjuk el. Így fontos szót ejteni arról, hogy a ritkán (és leginkább karácsonykor) fogyasztott halételekből hogyan állítsunk össze egy teljes és ünnepi menüsort.
Karácsonyi cikk- és receptsorozatunkból kihagyhatatlan, a puszedlik, mézeskalácsok és fahéjas csillagok köréből kiemelkedő, nagy karácsonyi klasszikus: a bejgli. Minden családban akad egy megörökölt recept - örökítsétek tovább ezeket ti is! Most Szabó Noémi, többek között cukrász ABC sorozatunk és a Mandulasarok blog szerzője, hozta el nektek saját verzióját erre a csodálatos ünnepi süteményre. A hétvégén már tesztelhetitek is a receptet, mert - ha addig el nem fogy - karácsonyig eláll, és egyre finomabb lesz...
Karácsonyi sorozatunk előző részeiben különleges, forró karácsonyi-téli italokat és gasztro-ajándékokat készítettünk. Most három gyorsan - akár ajándéknak is - elkészíthető, finom és egészséges, sokáig eltartható (azaz jó előre is megsüthető) cookie és keksz receptjét hoztunk nektek. Még a Mikulás sem késett el vele ha ma este nekilát...