Sokan vonakodva állnak neki a kalács elkészítésének, vagy nem is állnak neki egyáltalán, mondván, hogy macerás, bonyolult, könnyű elrontani. Miklós Mihály a Marmorstein Pékség tulajdonosa és egyben pékje ennek az ellenkezőjére biztat mindenkit. Az alábbi receptet ő küldte, és ígéretet tett, hogy ha mindent pontosan követünk, a végeredmény épp úgy fog kinézni, mint a képen!
Hagyományos kalács itthon
Hozzávalók (egy nagy, kb. 1,5 kg-os kalácshoz):
- 1000 g liszt BL55
- 170 g víz
- 340 g tej
- 100 g vaj
- 70 g cukor
- 20 g só
- 120 g tojás
- 30 g élesztő
A hozzávalókat egy órával a kezdés előtt készítsük elő szobahőmérsékletű helyre.
Elkészítés:
Az élesztőt langyos vízben egy kevés cukorral felfuttatjuk. A tojást a maradék cukorral és sóval elkeverjük, közben a vajat megolvasztjuk. A tojásos keverékbe beleöntjük a felfuttatott élesztőt és a szintén langyos tejet. Összekeverjük, majd a liszt 2/3-át beleszitáljuk. A tésztát fakanállal kezdjük el összedolgozni. A felolvasztott vajat – amikor egy kicsit kihűlt – beledolgozzuk (még fakanállal) a tésztába, míg a tészta a táltól el nem válik és szép fényes nem lesz (kb. 10 perc).
Ezután hozzászitálunk egy kevés lisztet és a kezünkkel elkezdjük dagasztani a tésztát. A maradék lisztet fokozatosan adagoljuk hozzá, amíg jól kidolgozott, fényes, nem túl lágy tésztát kapunk ami teljesen elválik az edény oldalától.
Meleg helyen kelesztjük fél óráig. A megkelt tésztát deszkára/gyúrólapra borítjuk. Három egyenlő részre osztjuk és egyenként kisodorjuk, kicsit megcsavargatjuk. A három szálat megfonjuk és kivajazott, kilisztezett tepsire helyezzük.Még negyed óráig kelesztjük.
Tojással megkenjük a tetejét és előmelegített sütőben 180-190 fokon sütjük kb. 30-40 percig. Ellenőrizzük a sütőt, mert mindenkié más és más, és előfordulhat, hogy rövidebb vagy hosszabb idő alatt fog elkészülni. Akkor jó, amikor a fogpiszkálóra nem ragad tészta a próba alkalmával és aranyszínű a kalács.
és Portugáliában
"A kalács Portugáliában sem hiányozhat a húsvét vasárnapi asztalról. Mint általában mindent, így ezt a kalácsot is többféle módon készítik, írja a Selectfood blog szerzője. A főbb hozzávalók mindenhol megegyeznek, csak a mennyiség eltérő: búzaliszt, tej, élesztő, (friss vagy por) zsiradék, (vaj vagy zsír), nádcukor, só.
Legtöbb helyen változó mennyiségben kerül tojás a tésztába, de ritkán nélküle is sütik, ilyenkor valamivel több folyadékot használnak hozzá. Ízesítésként őrölt fahéjat, őrölt ánizst, reszelt citrom-, vagy narancshéjat és/vagy 1-2 ek. brandyt tesznek a tésztába. (Esetleg szeletelt mandulát a tetejére.)
Általában száraz vöröshagymahéjjal együtt főtt tojásokkal díszítik, változó darabszámmal és/vagy szeletelt mandulával, esetleg tojás nélkül.
A formáját tekintve készülhet 1db nagy kalács 3-5 db főtt tojással vagy több kisebb méretű is 1-1 főtt tojással is, amelyeket van, hogy 2-2 csík sodort tésztával „le is ragasztanak”. A kerek forma azonban mindig, mindenhol megyegyezik.
Végül pedig egy mondat erejéig a hagyományról; régi keresztény szokás a portugáloknál, hogy egy csokor virágot vagy olajfaágat adnak a keresztgyermekek a keresztszüleiknek, viszonzásul pedig egy FOLAR-t kapnak, ami a szeretet és az összetartozás jelképe is egyben."
Hozzávalók:
- 1 kg búzaliszt
- 40 g friss élesztő
- 1 csipet só
- 100 g nádcukorpor
- 100 g vaj
- 5,5 dl sovány tej
- 2 db tojás
- főtt tojás ízlés szerint (nálam 5 db)
- tojásfehérje a kenéshez
- őrölt fahéj (ánizs, stb. lásd bevezető)
Elkészítés:
Egy kevés meleg tejben 1 tk. cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A többi tejet a vajjal és a sóval megmelegítjük. A lisztet elkeverjük a cukorral és 1 kk fahéjjal, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a meleg vajas tejet, a 2 db tojást és puha tésztát gyúrunk belőle. Ha nagyon ragad, akkor meghintjük még egy kevés liszttel.
1 órán keresztül, konyharuhával letakarva meleg helyen kelesztjük, azután átgyúrjuk. Ismét duplájára kelesztjük, de minimum fél órán át. Közbem megfőzzük a tojásokat, megpucoljuk őket.
A tésztát még egyszer átgyúrjuk, egy kivajazott-lisztezett kapcsos formába tesszük és félig belenyomkodjuk a tésztába a főtt tojásokat. Tojásfehérjével lekenjük és még 10 percig pihentetjük.
180º-ra előmelegített sütőben, az alsó rácson kb. 30 perc alatt megsütjük. Tűpróba szükséges!
A blogger megjegyzése:
"Mivel a tojáshéj eléggé akadályozó tényező a fogyasztásban, ezért héjatlan főtt tojással díszítettem, amelyek egész tojás helyett lehetnek akár hosszában kettévágottak is. Ehhez a mennyiséghez a 28 cm-es kapcsos sütőformám szűkösnek bizonyult, legközelebb vagy egy nagyobb formában, vagy mennyiségét kissé csökkentve fogom készíteni."
Finomabb, egészségesebb, mert nincs benne adalékanyag, és sokkal olcsóbb is. Miért is ne készítenénk majonézt házilag? Tény, hogy vannak trükkök, amik nélkül az eredmény kudarc.
"A majonézről mindig gyermekkorom ünnepi hidegtálételei jutnak eszembe" - írja a Nóri Mindenmentes konyhája blog szerzője. "8 éves lehettem, amikor anyukámtól megtanultam majonézt készíteni. Ez volt az egyik első dolog, amit együtt "főztünk": ő adagolta szép fokozatosan az olajat, nehogy egyszerre túl sok legyen, én pedig nagy élvezettel, jó sokáig kevergettem. Később meglepődve tapasztaltam, hogy sokaknak a házi majonéz elkészítés e valamiért mumus, "nehezen sikerül", "macerás", satöbbi. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy anyukámtól egy aprócska trükköt is tanultam, amivel tényleg gyerekjáték az egész."
A Sávuót (Hetek) zsidó ünnep kulináris részét Izraelben főként a tejes alapú ételek jellemzik. Ilyenkor sok sajtos Casserole-t, mindenféle tésztákat, túrótortát, gyümölcsöket, süteményeket eszünk, melyek rendszerint rengeteg zsírt és kalóriát tartalmaznak. - írja az Izraeli konyha bloggere, Frank Péter.
De jó hír, hogy lehet finom ünnepi ételeket készíteni alacsony zsír- és kalóriatartalmú, ugyanakkor kalciumban és fehérjékben gazdag alapanyagokból is. Szerintem egyszerű és egészséges recept ötlet a zöldségekből és alacsony zsírtartalmú sajtokból készült Casserole. Sokféle zöldséget keverhetünk össze, például: gomba, hagyma, póréhagyma, karfiol, brokkoli, cukkini, édes burgonya, sütőtök és sárgarépa..., hozzáadunk tojást, és legfeljebb 5%-os sajtot (pl. Tejföl, bolgár sajt, Cfatit, ...), aztán be a sütőbe.
Ha az ünnep folyamán mégis kalóriadús finomságokkal megrakott asztalhoz kerülnénk, nem kell megijednünk, nyugodtan megpakolhatjuk a tányérunkat azzal, amit a leginkább szeretünk, aztán másnap visszatérhetünk a szokásos egészséges táplálkozásunkhoz, természetesen sok testmozgással kiegészítve.
Hozzávalók (12 adag):
- olívaolaj vagy repceolaj
- 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
- 1/2 brokkoli
- 1 csésze 3%-os Cottage sajt
- 1 csésze 3% krémtúró
- 1 köteg apróra vágott metélőhagyma
- 2 evőkanál liszt
- 3 tojás
- só, bors
"Az eredetileg marhahúsos pogácsával bélelt szendvicsnek rengeteg vegetáriánus variációja kering az interneten recept formájában" - írja a Zöld Múzsa blog szerzője. "Mi is kipróbáltunk többet és a tél végi, tavasz eleji táplálkozás alapanyagait felhasználó céklás-spenótos-köleses változatra esett választásunk, hogy kedvet hozzunk olvasóinknak a kísérletezéshez.
Szerezzünk a burgerhez jó minőségű szezámos zsemléket. Pici pirítás után töltsük meg zöldségekkel, locsoljuk meg a magtejföllel, szórjuk meg a csírával és tegyük bele a céklás pogácsát. Hétvégi családi brunch esetén süssünk magunk zsemlét."
Vegaburger