Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

Cukrász ABC - Konyhai kelléktár

Nem emelkedik fel a piskóta és még bele is ragad a formába? Nem verődik fel a tojásfehérje, a tejszínből meg egyenesen vajat köpültünk? Szétcsúszott a torta, mert túl lágy volt a krém vagy pusztán nem volt türelmünk megvárni, hogy kihűljön? Netán csomós a vaníliasodó és az aranygaluska kemény, mint kő? Erre és még sok más sütéssel kapcsolatos kérdésre ad majd választ Szabó Noémi - a Mandulasarok blog szerzője - új cukrászati sorozatunkban.

A Makifood Főzőiskola egyik új tanára, Márk Szonja, az Édesem blog szerzője. Február végén gluténmentes desszertek órát fog tartani a Főzőiskolában, ezzel kapcsolatban is kérdeztük. Szonja bemutatja majd, hogy nem kell feltétlenül a gluténmentes lisztkeveréket lekapni a közért polcáról, hanem tudatosan válogatva a lisztek között, sokféleképpen és változatosan lehet gluténmentes desszertet készíteni. Az órára nem csak azoknak érdemes eljönniük, akik rákényszerülnek a gluténmentes diétára, hanem azoknak is, akik a megszokottakon kívül más liszt- és gabonafajtákkal is szívesen megismerkednének az egészséges táplálkozás jegyében.

A Makifood Főzőiskola egyik új tanára, Stephane Gerphagnon, Franciaországból érkezett és a francia cukrászat rejtelmeibe (cukrászat alapvető ismérvei, cukrász kifejezések, elnevezések franciául) fogja beavatni azokat, akik ellátogatnak óráira.



12
»

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog