Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

A Slow Food egy 1989-ben alakult nemzetközi mozgalom, amelynek célja, hogy megőrizze az egyes országok és régiók étkezési hagyományait, a helyi ételkultúrát és a "gasztro-kulturális" sokszínűséget. Olyan civil szerveződés, amely a helyben termesztett, készített és eladott élelmiszereket támogatja és népszerűsíti, és egyben az érintett közösségek, vállalkozások fennmaradását, megélhetését segíti.

A mozgalom indulását egy gyorsétterem megnyitása elleni tilatkozás előzte meg. A Slow Food későbbi alapítója, Carlo Petrini olasz újságíró-szociológus tiltakozott a Spanyol lépcső mellett nyíló első római McDonald's ellen. Aggódott a helyi étkezési kultúráért, a kis trattoriákért, vendéglőkért és a vendéglátósokért is, ezért demonstrációt szervezett.

slow food mozgalom termelők helyi alapanyag szervezet szimpla

Ez mind szép és jó, de Petrini is felismerte, hogy ahhoz, hogy a választás jogát fenntartsuk, ez kevés. A környezetvédelmi és fenntarthatósági mozgalomnak támogatnia kell a kistermelőket és a kézműves termékek előállítóit. A Slow Food Mozgalom hivatalosan 1989 december 10-én alakult meg.

250 adag étel a rászorulókért

Maki is részt vett vasárnap a Szimpla Piac már hagyományosnak mondható jótékonysági ebédjének elkészítésében. Az akció eredménye: 250 adag étel, 166 ezer forint nyereség, amit a szervező, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a rászorulók élelmezésére és a saját működésére fordít.

Maki az önkéntesek segítségével egy melengető, sűrű minestrone levest és egy rizses, füstölt kolbászos egytálételt (jambalayát) főzött. Nem csoda, hogy alig néhány adag étel maradt, ezeket a Budapest Bike Maffia két rászoruló családnak vitte el.

Egyél + jótékonykodj Makival!

l

Szeretnél egy jót enni és egyben segíteni a rászorulóknak? Akkor vasárnap irány a Szimpla Piac, ugyanis Maki is részt vesz a már hagyományosnak mondható vasárnapi ebéd elkészítésében.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett ebédnek szabott ára nincs, a támogatói kassza bevételét a szervezet működésére fordítja. Mivel nem veszik, hanem "mentik" az ételt, az élelmiszeriparban és kereskedelemben jelentkező felesleget gyűjtik össze, 1 Ft működési költségből 30 Ft értékű élelmiszersegélyt tudnak a rászorulókhoz eljuttatni.

forrás: Magyar Élelmiszerbank Egyesület, facebook

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog