Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

Dübörög a grillszezon. A legtöbben a húsokat sütnek, na jó, esetleg némi zöldséget. Pedig a gyümölcsökkel is érdemes kísérletezni! Maki Chef szerint Az őszibarackból például különleges desszert lehet a grillen, ráadásul néhány perc alatt elkészíthető.

Grillezett őszibarack mascarponeval és dióval

Hozzávalók:

  • 4 nagyobb, nem túl puha őszibarack, meghámozva, félbevágva (a héja maradhat is)
  • 4 ek. mascarpone
  • 4 kk. méz
  • egy kis marék pirított dió, apróra vágva

grillezés őszibarack mascarpone nyári desszert

(Forrás: Flickr)

Elkészítés:

Először a diót pirítjuk meg a konyhai tűzhelyen. Ehhez apróra vágjuk a diót, beletesszük egy serpenyőbe, és közepes lángon, gyakori kevergetés mellett pár perc alatt illatosra pirítjuk.

A barackokat mindkét oldalukon megsütjük a grillrácson. Vigyázzunk, mert hamar elkészül ez is!

A sült barackok belsejébe egy-egy kanál mascarponet teszünk. A tetejükre csurgatunk egy kis mézet, a legvégén pedig rászórjuk a pirított diónkat. Vanília fagyi mellé tálalva, de akár önmagában is nagyon különleges nyári desszert lesz belőle.

Azt hiszem, hogy minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez egy csodás cannellonirecept" - írja a Selectfood blog szerzője. "A töltelék adta magát az itthon fellelhető alapanyagokból, a halas ízesítésű mascapronés öntet ötlete pedig Jamie Oliver egyik könyvéből való. Könnyű elkészíteni, csak a cannellonik megtöltésére kell némi időt szánni, de mindenképpen érdemes kipróbálni.
Ha nem lenne benne hal, még vegatariánus jelzővel is illethetném".

Halas mascarponeszószban sült spenótos-medvehagymás-paradicsomos cannelloni

 

Hozzávalók:
25 db (1 doboz) cannellonicsőhöz

650 g blansírozott, lecsepegtetett spenót és medvehagyma keveréke felaprítva (vagy bármilyen más zöld növénykeverék; csalán, tyúkhúr, komló, mángold, pak choy - ami éppen van)
2 db (100 g) lilahagyma nagyon finomra aprítva
25 g szárított shiitake gomba forró vízbe áztatva, majd miután megszívta magát, feldarabolva (helyettesíthető más szárított, vagy akár friss gombával is)
5 dl házi paradicsomszósz 
olívaolaj, tengeri só, frissen őrölt fekete bors, őrölt szerecsendió

400 g mascarpone
2 dl főzőtejszín
25 g reszelt parmezán
1 db 200 g-os halkonzerv, alaposan lecsepegtetve (nálam paradicsomos hering, összesen 130 g)
1 maréknyi oregano finomra aprítva
tengeri só

reszelt parmezán a cannelloni tetejére


Elkészítése:

1) Egy serpenyőben kevés olívaolajon futtassuk meg a lilahagymát, adjuk hozzá a shiitake gombát, a zöldeket, ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval, végül öntsük fel a paradicsomszósszal. Forraljuk fel, majd közepes hőfokon főzzük néhány percig, míg besűrűsödik egy kicsit. 
Tegyük félre hűlni.


2) Közben keverjük össze a tejszínt a mascarponéval és a reszelt parmezánnal, enyhén sózzuk meg és adjuk hozzá az oreganot is. A halat villával törjük össze és dolgozzuk simára a sajtkrémben (vagy egyszerűen morzsoljuk bele).


3) Egy megfelelő méretű jénai tálba öntsük a halas sajtkrém felét, majd - ha a paradicsomos töltelék már nem túl forró - töltsük meg vele a cannellonikat és fektessük őket a krémre. 


4) Ha végeztünk a csövekkel, öntsük egyenletesen a tetejükre a krém másik felét, reszeljünk rá parmezánt, majd  200°C-ra előmelegített sütőben a középső rácson, 30 perc alatt, fedetlenül süssük készre.

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog