Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

Epres "sajttorta" sütés nélkül

Még mindig eper - használjuk ki azt a kevés időt, amíg kapható! Egy olyan desszert következik, amihez be sem kell kapcsolni a sütőt, egészséges, és az elkészítésénél be lehet fogni a kicsiket is - így tette a recept tulajdonosa, a Zizikalandjai blog szerzője is.

"Villámgyorsan elkészül. Mindent bedobálunk a késes robotgépbe, aztán belenyomkodjuk/beleöntjük a "tésztát", "krémet" a kapcsos formába, irány a mélyhűtő és már készen is van. Mi pénteken csináltuk meg a tortát, vasárnap indulás előtt vettük ki a mélyhűtőből. Kb. egy óra kellett, amíg szeletelhető állapotra olvadt. Lime-mal, vaníliával fűszereztük, zöld kivivel díszítettük, mert ez jól passzol a rózsaszín krémhez. Igazi rózsaszín csajos torta. Persze az íze a fiúkat is lenyűgözte!"

eper desszert recept kivi nyers vegán vegetáriánus torta zizikalandjai kesudió lime

Szeretjük a céklában, hogy azon túl, hogy egész télen könnyen elérhető, igen változatos módokon lehet elkészíteni. Mindenmentes Nóri Konyhájából egy édeskés-savanykás krém receptjét kaptuk meg. Ez a diós-narancsos céklakrém élénk színével bármikor az asztalunk dísze lehet. Kínálhatjuk mártogatósnak friss zöldségek, vagy sós ropogtatni való falatok mellé is.

Tipp: Ha esetleg marad belőle 1-2 evőkanálnyi, új életre kelthetünk vele egy adag hummuszt: a végeredmény pikáns, halvány rózsaszín céklás hummusz lesz.

Diós-narancsos céklakrém

A nyári melegben nagyon jól tud esni egy adag hűsítő, gyorsan, egyszerűen elkészíthető jéghideg édesség. Viszont nincs az az elszánt konyhatündér akinek nagy kedve volna bekapcsolni a sütőt. Jó hírünk, hogy vannak olyan sütemények, melyek nem igényelnek sütést, csak egy kis türelmet, hogy kivárjuk míg kellőképpen lehűlnek.

Karácsonyi sorozatunk előző részében különleges, forró karácsonyi-téli italokat készítettünk, most pedig saját készítésű gasztro karácsonyi ajándékokkal készülünk tovább az ünnepekre. Mikulásra is könnyen, gyorsan, csak pár alapanyagból elkészíthetünk olyan ajándékokat, melyek minőségben és ízben is vetekednek a bolti kínálattal. Most néhány tippet és receptet kaptok tőlünk - első körben inkább a gyerekek számára kedves mogyorókrém, csokigolyó, szaloncukor, házi (teljesen természetes!) gumicukorkészítésre fókuszálva.


Az ősszel eljött az olajos magvak ideje. Ahogyan megérkezik a hűvös a szervezetünk is vágyik a melengető ételekre. Csodálatosan össze vagyunk hangolva a természettel, hiszen ilyenkor érik be a dió, a mandula és a törökmogyoró is. És hogy miért érdemes diót fogyasztani? Összeállításunkból minden jó hatására fény derül.


100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog