AJÁNLÓ
 
12:10
2015. 10. 19.
A boeuf bourguignon, vagyis a burgundiai marharagu egy híres egytálétel, amely elkészítéséhez...
A bejegyzés folyatódik
 
12:10
2015. 10. 19.
Az ázsiai konyha elképzelhetetlen az ínycsiklandó, illatos töltött gombócok nélkül, amelyek...
A bejegyzés folyatódik
 
12:10
2015. 10. 19.
A French brunch fogalma egyet jelent a bőséges, ráérős, reggelivel és a változatos, izgalmas...
A bejegyzés folyatódik
 
12:10
2015. 10. 19.
A legtöbb gyerekkori ízélményünk a karácsonyhoz kapcsolódik, jó visszaemlékezni a régi kiadós...
A bejegyzés folyatódik
 
12:10
2015. 10. 19.
A PlantLife egy "öko vegán" ételműhely a Hollán Ernő utcában, ahol főként élő ételek...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

A csapatépítő főzések népszerűsége töretlen. Részben mert divat lett a főzés, részben pedig azért, ami minden csapatépítésnek feladata: összehozni azokat a kollégákat is, akik egyébként nem éreznek különösebb rokonszenvet egymás iránt a munkahelyen. Vagy épp ellenkezőleg, nem simítja el az ellentéteket. Nagyon sok múlik a kurzuson, az oktatón, és azon, kivel kerülünk közös asztalhoz, illetve fazékhoz. Utánajártunk, mi adja a csapatépítő főzések varázsát és mi az, ami inkább csak mélyíti a klikkesedést.

"Az evés egy elég intim tevékenység. Megosztani egy tál ételt valakivel nemcsak azt jelenti, hogy érdekel a személye, hanem azt is, hogy feltételezel egy fajta bizalmat" - mondja Maki Stevenson séf, a Makifood Főzőiskola vezetője.

Forrás: Flickr.com - Luigi Mengato

 

"Sokkal erősebb kapcsolatok jön létre egy csoportban, ha a tagok ugyanazt az ételt eszik. Gondoljunk csak a törzsi időkre: az étel megosztása a közösség összetartó ereje volt. Az ételkészítés ennek az összegzése."

Nem jó, ha a barátok együtt főznek

A főzős team buildingek lényege tehát az lenne, hogy nem a meglévő kapcsolatokat erősíti, hanem a potenciális kapcsolatokat hozza a felszínre. Sajnos ez nem mindig jön össze: "Amikor meghallottam, hogy csapatépítés jegyében a főzés lesz a program, nagyon megörültem, hát még, amikor megtudtam, hogy indiai lesz a menü" - meséli Zsuzsi, egy cég marketing osztályának munkatársa.

"A 'buli' két részből állt: brainstorming, hogy szakmázzunk is, és maga a főzés. Amikor utóbbinál kiderült, hogy mindenki azzal van egy csapatban, akivel akar, a lényeg csupán annyi, hogy a csapattagok száma stimmeljen, nagyon elkedvetlenedtem. Hiszen így azok, akik eddig is jóban voltak, azonnal egymás mellé rohantak, mi, többiek, egyébként az újonnan felvett, vagy részmunkaidős kollégák,szintén egy csapat lettünk.

Az ételek elfogyasztásánál is azok ültek egymás mellé, akik együtt főztek, egyszóval folytatódott ugyanaz a klikkesedés, ami az irodában is ment. Bosszúsan mentem haza, hisz magát az ötletet tényleg szupernek tartottam. Azonban csapatépítés szempontjából ennek nem volt sok értelme, a legközelebbi tréningre nem is mentem el.

Sokkal izgalmasabb, ha olyan kollégával kell együttműködni, akivel korábban ez elképzelhetetlen lett volna. "Mi többször is főztünk csapatépítés címén. Mindegyik happening jó volt, pedig utálok főzni" - mondja Tamás, egy kereskedelmi multicég területi vezetője. "Legutóbb palacsinta és bableves készítése volt a feladat, a végén pedig a menedzsment zsűrizte az ételeket. 'Véletlenül' olyanokkal kerültem össze, akiket vagy nem ismertem, vagy akikkel kifejezetten fújtunk egymásra. Tuti, hogy a főnök osztott be minket így. Ezen végig sokat viccelődtünk."

"Tél volt, hatalmas bográcsban főtt a levesünk, forralt boroztunk, észre sem vettük, összehozott minket a főzés és a nyerni akarás. Tény, hogy sokat egyszerűsített a helyzetünkön, hogy minden ki volt mérve, oda volt készítve, és mosogatni sem kellett utána. Annyira megtetszett a dolog, és annyira szuper lett a bableves, hogy később otthon is nekiálltam."

A csapatépítő, ahol dolgozni kell

A Makifood főzőiskolában szintén a közös munkán van a hangsúly. "Ez nem egy olyan főzőkurzus, ahol a feladat egy viszonylag könnyen elkészíthető, 3 fogásos menü megfőzése, ahol a munka 75 százalékát a profi séfek végzik, a tanulók pedig az idő nagy részében egy pohár borral a kezükben nézelődnek" - mondja Maki.

"A mi csapatépítőink igazi team buildingek, mert nálunk a résztvevőknek az elejétől a végéig dolgozniuk kell. Különben nem lesz, amit megegyenek. Minden csoporttal közösen döntünk a menüről, figyelembe vesszük a speciális étrendre vonatkozó igényeket és a résztvevők kedvenceit, és ez alapján választjuk ki a profi oktatónkat". Aki tanácstalan, annak Makiék szívesen adnak ötleteket, ezenkívül a honlap órarend menüjében és a blogon olvasható posztokból is lehet inspirációt szerezni.

A résztvevők száma általában 10 és 20 fő között van, de kértek már ajánlatot a Makifoodnál 40 főre is. Az ideális létszám azonban nem több 20 főnél, így a kurzus vezetője tényleg oda tud figyelni mindenkire. Nagyobb létszám esetén demonstráció jellegű főzőshow-t, vagy konyhacsatát javasolnak, és lehetőség van arra is, hogy kisebb csapatokat kialakítva különálló konyhaszigeteken készüljenek el az egyes fogások.

A szusi és az olasz konyha a legmenőbb

A cégek gyakran nem is kész koncepcióval fordulnak a főzőiskolához, Maki szerint néha mindössze ennyi a kérés: "szeretnénk egy menüt közösen megfőzni, amiben mindenképpen legyen valamilyen desszert". Az a tapasztalat, hogy az egészséges menük, az olasz konyha és a szusikészítés a legnépszerűbb.

A főzőprogramokon két kukta is részt vesz, ők egy órával hamarabb megérkeznek, hogy előkészítsék a terepet.

Nem csak cégek keresik meg a főzőiskolát, egyszer írt egy osztályfőnök, aki a 28 fős osztályt szerette volna elhozni, de leánybúcsúra is érkezett már ajánlatkérés. Szeptemberben egy anyuka megszervezte az ázsiai konyha és kultúra iránt érdeklődő 13 éves kislányának, hogy a szülinapi buliját összekapcsolják egy Makifood szusi workshoppal. 

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog