Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

A tematikus kávézók nem számítanak újdonságnak a tengerentúlon, itthon azonban még csak kevés olyan hely van, ahol a tulajdonos személye, érdeklődési köre is megjelenik egy hely arculatában és kínálatában. A MADAL Espresso & Brew Bar Budapest talán legnyugodtabb helye, a mottó pedig az, hogy "jó kávé, jó karma".

A budapesti Madal Cafe amellett, hogy a különleges kávékészítési módok iránt érdeklődő ínyenceknek is kiszolgálja, egy keleti tanító filozófiáját választotta központi motívumnak. A tulajdonosok ugyanis - Repka Péter és "Gunagriha" Sri Chimnoy békefilozófus tanítványainak vallják magukat, és mesterükről nevezték el a kávézójukat is. (A Madal a Mester beceneve.). A spiritualitás mellett a sport, pontosabban a futás köti össze őket, azt vallják ugyanis, hogy a futás is egyfajta meditáció.

Mit esznek a nyers vegánok?

A PlantLife egy "öko vegán" ételműhely a Hollán Ernő utcában, ahol főként élő ételek készülnek. Kis üzem és vendéglátóhely egyben, ahová nemcsak egy egészséges menüért, hanem életmódtanácsokért is be lehet térni.

A Plantlife 2015. májusában indult, családi vállalkozásként. Ötletgazdája, Repka Ági (a Makifood főzőiskola egyik oktatója) egy olyan helyet szeretett volna nyitni, ahol minél környezettudatosabb, etikusabb és egészségesebb ételek készülnek.

Ági eredetileg közgazdász, és 2010 óta állítja össze étrendjét 80-100%-ban nyers vegán ételekből. Könyvekből, internetről, külföldi utazások alkalmával és a konyhában szerezte a nyers vegán étkezéssel kapcsolatos tudását. "A nyers vegán étkezésben ételeinket nem hevítjük 41°C fölé, így nem vesznek kárba az értékes enzimek és tápanyagok, az íz- és illatanyagok. Nem üres kalóriákat fogyasztunk, hanem tápanyagban gazdag ételeket".

Kevés népszerűbb előétel van manapság, mint a padlizsánkrém. Többségünk ezen kívül nem is nagyon készít otthon sem mást padlizsánból - legfeljebb még gyorsan kisüti a többi grillzöldség mellé. A Húsmentes Hétfő jegyében most nézzünk meg három másik bombajó receptet! Mindhárom Gyömbér találmánya.

Padlizsánkrémleves

Egy pofonegyszerűen elkészíthető, telt, illatos krémleves, amit a ropogós pirított mandula tesz izgalmassá. Míg a padlizsán megsül, bőven van időnk elkészíteni akár a második fogást is az ebédhez.

Hozzávalók (6 személyre):
1,25 kg padlizsán
1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
4 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 csokor friss kakukkfű
1,5 l zöldségalaplé
1,5 dl tejszín
extra szűz olívaolaj

Levesbetét:
6 ek mandula, durvára törve
2 ek extra szűz olívaolaj
2 ek frissen facsart citromlé

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A padlizsánokat villával megszurkodjuk, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben 50-60 perc alatt vajpuhára sütjük. Akkor jó, ha kívül a héja már szinte égett. Miután eléggé kihűlt, hosszában félbevágjuk és egy evőkanál segítségével kikaparjuk a húsát.

Míg a padlizsán készül, kevés olajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rádobjuk a fokhagymát. Együtt is pirítjuk néhány percig, hozzáadjuk a padlizsánt és a kakukkfű ágakról lemorzsolt leveleket, felöntjük alaplével és sóval, borssal ízesítjük.

Felforraljuk a levest, majd lefedve főzzük további 20 percig. Botmixerrel pürésítjük, és egy szűrőn keresztül visszaöntjük, átpaszírozzuk egy tiszta fazékba. Újra felforraljuk és némi tejszínnel beállítjuk a kívánt sűrűséget.

A mandulát (használhatunk diót, kesudiót, mogyorót, stb.) száraz serpenyőben óvatosan megpirítjuk, vigyázzunk, ne égessük meg. Az olívaolajat és a citromlevet kikeverjük, majd a pirított mandulával megszórt levesekre locsoljuk.

Padlizsános tészta 10 perc alatt


"Ez a gyors tésztaétel egyike azon receptjeimnek, amiket első alkalommal amolyan "ad hoc" jelleggel ütöttem össze abból, ami éppen rendelkezésemre állt, de a sikerre való tekintettel később rendszeresen újrázásra került" - írja Mindenmentes Nóri nekünk egyik új, idei receptjében. "Nem csoda, hiszen ebben a tál tésztában annyi minden van, amit szeretünk: sült padlizsán, paradicsom, fokhagyma és egy kevés miso. Utóbbiról annyit kell tudnod, hogy ez egy fermentált szójakrém, amit nem érdemes kihagyni, mert általan nemcsak finomabb lesz az étel, gyakorlatilag az összes esszenciális aminosav megtalálható benne.

Ez az a recept, ami meghódította az egyébként tésztaételekért nem igazán rajongó férjemet is."

Gyors padlizsános tészta misoval, paradicsommal, fokhagymával

Hozzávalók 4 személyre:

- 250g (gluténmentes) tészta
- 1 nagyobb padlizsán, megmosva és kb. 2x2cm-es kockákra vágva
- 4 nagy hámozott paradicsom, kockákra vágva
- 2 gerezd fokhagyma, apróra szeletelve
- opcionálisan apróra vágott újhagyma és őrölt gyömbér
- 1 kávéskanál fehér miso (ha tartasz a génmódosított szójától, vegyél bio terméket)
- jó minőségű olívaolaj a sütéshez (padlizsán esetén ez nagyobb mennyiség lesz!)
- tengeri só
- szezám olaj

Elkészítés:

A tésztát főzd meg a gyártó utasítása szerint. Egy nagy serpenyőben hevítsd fel az olívaolajat, majd futtasd meg rajta a fokhagymagerezdeket és az újhagyma szeleteket.

Dobd a fokhagymás olajra a padlizsán kockákat és magas hőfokon, megforgatva süsd őket addig, amíg pirulni kezdenek. Süsd őket több részletben, hogy ne párolódjanak, hanem piruljanak. Add a padlizsánhoz a kockázott paradicsomot, várj pár percet, hogy a paradicsom is átsüljön, tegyél rá gyömbért, ha szereted, majd kapcsold le a tűzhelyet.  

Keverd a sült zöldségekhez a miso pasztát. Ha nem találod elég krémesnek, nyugodtan adj hozzá kis mennyiségekben vizet. 

Kóstold meg, és igazíts a sózáson. A végén egy fújásnyi szezámolaj tovább fokozhatja az ízeket. 

Forgasd össze a tésztát a zöldségekkel és már kész is!

Egyre hűvösebbek az esték, ezért jól jön valamilyen táplálóbb fogás, persze olyan, ami még véletlenül sem idézi, hogy közeledik az ősz. A töltött paprika pont ilyen, ráadásul ízlésének és vérmérsékletének megfelelően mindenki alakíthat az alaprecepten.

Erre buzdít a vegán, olaszos ízvilágú változat szerzője, Zöld Múzsa is. Posztjában írja, hogy gyerekkora óta imádja a töltött paprikát, de a darált húsos verziót "átlényegítette" egy kicsit.

Töltött paprika (vegán)

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog