Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

Répatorta cake pop

A répatorta örök kedvenc, megunhatatlan, és számtalan variációban elkészíthető. Írtunk már a gluténmentes változatról, és azt is megírtuk, hogy ha az alaptortánk megvan, ízlés szerint cserélgethetjük benne a zöldségeket. Répa helyett vagy mellett mehet bele cékla, sütőtök, vagy akár cukkini is. Fűszerezésben is el lehet szállni, jó a friss reszelt gyömbérrel, a citrusokkal, a fahéjjal, stb. Érdemes kísérletezni!

Az Édesem blog szerzője, Márk Szonja pedig megalkotta a sütinyalóka változatot.
"Elmondhatatlanul imádom a jó répatortát" - írja a blogon. "Az édes, fűszeres, narancssárgás tortarétegeket, és közte a fanyar krémsajt mázat. "Ebbe az egyharapásnyi sütinyalókába ezt az érzést igyekeztem belesűríteni".

Répatorta cake pop

desszert cake pop répatorta sütemény sütinyalóka édesem márk szonja recept répa

Itt a spárgaszezon! Korábbi cikkünkből mindent megtudhatsz a spárgáról: hogyan vásároljunk, tároljunk, pucoljunk és főzzünk spárgát. Olyan érdekességről is esik szó, mint a "hamis" zöld spárga,és kiderül, hogyan tartsuk nedvesen otthon a spárgát, és mit jelent a spárgánál az "al dente" főzés.

Most pedig következzen két spárgás fogás Flatcat blogjáról, amelyikből az egyik spárgával készült desszert - furcsán hangzik, de megér egy próbát, higgyétek el!

spárga recept vegetáriánus tavasz vega pite leves lazac krémleves desszert körte flatcat

Spárgakrémleves füstölt lazaccal

Superfood japán módra

"Umeboshi? Azt eszik vagy isszák? Az umeboshi japán szilva fajta, a makrobiotikában igazi superfood-ként emlegetik" - írja a Zizikalandjai blog szerzője. "Értékes gyógyító energiáit a több évig tartó, tengeri sóban történő érlelés során nyeri el. Gyönyörű színét a vöröses színű shiso levél adja. Maga a szilva csodás immunerősítő, megfázás, fáradtság ellen is használhatjuk gyógyitalaink alapanyagaként, valamint ételeink ízesítésére. Itthon kapható ecet, paszta (krém) és néha eredeti szilva formájában is.

umeboshi recept vegetáriánus vegán japán konyha ume ecet japán szilva superfood köles egytálétel

Umeboshi - forrás: Flickr.com (Caleb Phillips)

Nagyon egyszerűen használom fel az ecetet. Néhány evőkanálnyit összekeverek olívaolajjal és ebben forgatom meg a zöldségeket (gombát, retket, brokkolit, karfiolt próbáltam eddig), hagyom egy kicsit állni, aztán mehet is a sütőbe. Isteni sós, savanykás ízt ad a zöldségeknek. Akinek nem sikerül beszerezni, annak adok helyettesítő alternatívát, ami szójaszósz és frissen facsart citromlé keverékéből áll. Bármilyen körettel tálalható,... mehet mellé köles, rizs, quinoa, sült krumpli, saláta… a fantáziátokra és a hűtőtök/kamrátok készletére bízom."

Az ételhez a retek levelét használjuk, mert így megelőzzük a pazarlást (további pazarlás-csökkentő tippeket itt találtok). És ha már a japán gasztronómiánál tartunk, megemlítjük a Mottainai filozófiát, ami japánul olyasmit jelent, hogy sajnáljuk, hogy pazarlunk. Nemcsak az ételre és az anyagi dolgokra vonatkozik, hanem az időre, és egy egész Érdemes utánanézni a Mottainai-filozófiának és követni - az élet más területein is.

Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel

umeboshi recept vegetáriánus vegán japán konyha ume ecet japán szilva superfood köles egytálétel

Korábbi posztunkban tippeket adtunk, hogyan lehet leszoktatni a cukorról gyerekeket (és felnőtteket) a függőséget is okozó vegyületről. Az édes ízekről természetesen nem könnyű lemondani, de nem is kell: a banán, a vanília és a fahéj együtt annyira finom, hogy észre sem vesszük, hogy kimaradt a cukor a hozzávalók listájából.

"A kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz" - írja a Zizikalandjai blog szerzője. "Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből. Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam. Még több banánkenyér: itt."

Az ételhez a nagyon érett, már-már fekete banán a legjobb - ezeket ráadásul olcsóbban meg tudjuk venni.

(A recept és a poszt címe arra utal, hogy nem használtunk cukrot a banánkenyér elkészítéséhez. A banánnak a legnagyobb a szénhidráttartalma (105 kcal, 24 g szénhidrát/100g) a friss gyümölcsök közül, ez nem diabetikus étel, cukorbetegeknek tehát nem ajánljuk ezt a fogást).

Cukormentes diós banánkenyér (vegán)

cukormentes vegán vegetáriánus banán banánkenyér dió vanília zizikalandjai recept desszert

Mindig ugyanaz a menü? Unalmasnak tűnik a sonka-tojás-torma kombináció, és szeretnél valami mást húsvétra? Inspirációnak összegyűjtöttünk néhány izgalmas, néha kicsit bizarr húsvéti fogást, és egy kisokost korábbi húsvéti posztjainkból.

Franciaország: végre tojás!

Régen a tojás is tiltólistán volt a böjt ideje alatt, ezért a nem csoda,hogy a húsvéti ételek egyik főszereplője a franciáknál a tojás, mindenféle formában. Még az ünnepi pástétomokba is kerül. A Pâté de Berrichon, az egyik hagyományos, Berry-ből származó húsvéti pástétom például rengeteg tojás, sonka, kolbász és spenót felhasználásával készül, és igazi kalóriabomba a böjt után.

húsvét recept hagyományok kalács pizza umbra tojás reggeli sonka finnország olasz konyha franciaország pástétom

Forrás: Ketzirah Lesser & Art Draugli's

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog