Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Rólunk Recept Húsmentes Hétfő Alap/anyag Alap/technika Szezon Interjú

A tökéletes házi majonéz titkai

Finomabb, egészségesebb, mert nincs benne adalékanyag, és sokkal olcsóbb is. Miért is ne készítenénk majonézt házilag? Tény, hogy vannak trükkök, amik nélkül az eredmény kudarc.

"A majonézről mindig gyermekkorom ünnepi hidegtálételei jutnak eszembe" - írja a Nóri Mindenmentes konyhája blog szerzője. "8 éves lehettem, amikor anyukámtól megtanultam majonézt készíteni. Ez volt az egyik első dolog, amit együtt "főztünk": ő adagolta szép fokozatosan az olajat, nehogy egyszerre túl sok legyen, én pedig nagy élvezettel, jó sokáig kevergettem. Később meglepődve tapasztaltam, hogy sokaknak a házi majonéz elkészítés e valamiért mumus, "nehezen sikerül", "macerás", satöbbi. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy anyukámtól egy aprócska trükköt is tanultam, amivel tényleg gyerekjáték az egész."

Őszi kávéházi séták Budapesten

Kávét inni szinte mindannyian szeretünk, ehhez képest alig foglalkozunk a téma hátterével, kultúrájával, történetével. Tudtátok például, hogy Kosztolányi Dezső "kávévárosnak" nevezte Budapestet? Akkoriban ugyanis még minden sarkon volt egy kávéház. Az aranykor az előző századfordulóra tehető, a főváros a "kávéházak városa" titulust 550 regisztrált kávéházával érdemelte ki. Ezek egyszerre voltak a nagyvárosi életforma nélkülözhetetlen elemei, a művészeti és kulturális élet pezsgő központjai, de egyfajta elvágyódást is jelképeztek. (A nevük is erről árulkodik: Japán, Abbázia, Sorrentó.)

A Hosszúlépés ingyenes városi sétáinak segítségével visszamehetünk az időben, közelebbről is megismerhetjük a századfordulós Budapest életét és legendás kávéházait.

Mi nem azért használjuk fel a zöld paradicsomot - ahogy a Nagyi tanította -, hogy ne vesszen kárba, hanem vadászunk rá a piacok kistermelői kínálatában. Most Chef Maki mutatja meg egyik kedvenc zöld paradicsomos receptjét.

A bodza nagy kedvenc, nem is kell magyaráznunk, hogy miért érdemes gyűjteni. A hagyományos szörpön kívül készülhet belőle még rengeteg minden: limonádé, tea, fagyi, palacsinta, sütemény… Talán még egy hétig gyűjthető - raktározzatok el egy kis tavaszi napsütést egész évre!


Előző cikkünkben a tavaszi étkezésről írtunk, a májtisztító étkezéshez adtunk néhány jótanácsot. Ehhez a témához illeszkedik mai húsmentes receptünk is, melyet Poór Balázs, a kínai gyógyító konyha szakértője készített el a Makifood Főzőiskola "Tavaszi nagytakarítás" kurzusán.

«
123

100fok

blogavatar

A Makifood Főzőiskola és Maki Stevenson japán séf által mentorált 100fok gasztro blog szerzői gasztronómiai szakemberek, konyhaművészek, gasztro bloggerek, szerkesztők, újságírók, cukrászok és séfek. És most megmutatják, hogy főzni gyerekjáték!

Vacsorák és főzőkurzusok

Még több hír a facebookon!

Témáink

recept (210),vega (121),vegetáriánus (66),Húsmentes Hétfő (65),vegán (61),nyár (52),desszert (49),szezon (49),tél (45),ősz (40),alapanyag (40),leves (40),saláta (39),alapok (38),alaptechnika (35),vacsora (34),sütemény (33),ebéd (33),tavasz (30),Maki Stevenson (30),nemzeti konyha (29),gyors (26),Nagy Zita (25),karácsony (25),zöldség (24),szezonális (24),gluténmentes (24),makifood főzőiskola (23),kezdő (22),tészta (22),makifood (21),reggeli (21),piac (21),Kósa Gabriella (21),sütés (20),egytálétel (20),köret (19),paradicsom (19),zizi kalandjai (19),édesség (18),előétel (18),dió (18),ünnep (18),olasz (18),sütőtök (18),laktózmentes (17),Herczeg Gabriella (17),padlizsán (17),eper (17),krémleves (17),csirke (16),hal (15),Bede Anna (15),Selectfood (15),befőzés (14),menü (13),Szabó Noémi (13),Túry Amália (13),cékla (12),program (12),rizs (12),tojás (12),interjú (12),cukrász ABC (12),húsvét (12),chutney (11),gyümölcs (11),mindenmentes (11),kenyér (11),Ludvig Nicolette (11),kánikula (11),lazac (10),húsmentes (10),Húsmentes Hétfői Vacsoraklub (10),cukkini (10),spenót (10),olasz konyha (10),Riedl Annamária (9),Farkas Viktória (9),torta (9),Mentes étkezés (9),paprika (9),vadnövénykonyha (9),lekvár (9),uzsonna (9),vadnövény (9),fasírt (9),Terei-Vígh Krisztina (9),maki stevenson (9),pite (8),cukormentes (8),grúz (8),téli vitaminforrás (8),chili (8),halétel (8),borsó (8),tippek (8),főzés (8),melegítő étel (8),vegan (8),főétel (8),alap (8),húsmentes hétfő (8),zöldborsó (8),répa (8),lepény (8),kókusztej (7),colors in the kitchen (7),szósz (7),Andrási Nóra (7),colorsinthekitchen (7),Zöld Múzsa (7),sajt (7),Vida Kata (7),kezdőkészlet (7),medvehagyma (7),gyógynövény (7),spárga (7),szendvics (7),fagyi (7),allergénmentes (7),márk szonja (7),fagylalt (7),cukrászat (7),joghurt (7),bab (7),tortilla (7),köles (7),csili (7),bevásárlás (7),csokoládé (7),kecskesajt (7),füge (7),augusztus (7),kalács (7)

Reblog